Bejelentkezés

Ön is tudta, hogy az európai lakásárak 4.5%-al emelkedtek a tavalyi év végén?

Viszont a bevételek – a pénztárcáinkban lapuló pénzösszeg, amit valójában elkölthetünk – egyetlen országban sem emelkedtek ilyen nagy mértékben.

Forrás: www.economist.com 

 

 

 

Az alacsony kamatlábak és a könnyített hitelfeltételek figyelembe vételével fontos megvizsgálnunk, hogy az elmúlt tíz év viszonylatában milyen hatást gyakorol a lakáspiac saját háztartásunkra és pénzügyi helyzetünkre.

 

Íme, egy kis gyorstalpaló ahhoz, hogy jobban megértsük ennek működését:

 

  • Mike és Natalia házat vásárolt.
  • Munkahelyük és bevételük stabil és állandó.
  • A gazdaság fejlődik, a kamatlábak alacsonyak és a bankok különféle kölcsönöket adnak az embereknek. A lakásárak emelkedése azt jelenti, hogy a házaspár saját tőkéje szintén növekszik.
  • Azonban ha az árak zuhanni kezdenek, befektetésüknek is alacsonyabb lesz az értéke; így magasabb lesz a tartozásuk, mint a házuk értéke.
  • Ha országuk bankjai számtalan jelzáloggal rendelkeznek, a házaspár kölcsönfedezete is alacsonyabb értéket képvisel. Ezáltal kevesebb pénzük marad, amit arra fordíthatnának, hogy ők is hozzájáruljanak a szélesebb-körű gazdasághoz.
  • Keresetük nagyobb részét kénytelenek jelzálogra költeni, így nem lesz elég pénzük a további, szükséges dolgok megvásárlására.
  • Ha nem pénzt szánni arra, hogy értéket adjanak otthonukhoz, Mike állása veszélybe kerül, hiszen az építőipar – melyben ő maga is dolgozik – lelassul. Amennyiben Natalia nem tud elegendő pénzt szánni a különféle termékekre és szolgáltatásokra, elképzelhetővé válik, hogy az olyan cégek, mint ahol ő is dolgozik, kénytelen megválni néhány munkavállalójától, hogy fedezze a kiesett bevételeket.
  • Egyikük, vagy mindkettejük állásának elveszítése következtében Mike és Natalia nem tudja kifizetni a házát.

 

Tovább emelkednek a magyarországi ingatlanárak: 

 

 Házépítés, téglák felrakása

 

Az Eurostat ingatlanárakra vonatkozó adatai gyors változásokat jeleznek Magyarországon. Alig néhány éve ez az ország a legalacsonyabb lakásárakat kínálta az Európai Unióban.

 

2014-ben egy átlagos varsói lakás árán lehetett hozzájutni egy kétszobás lakáshoz Budapesten, a szép magyar főváros központjában.

 

Azonban manapság a magyaroknak – keresetükhöz viszonyítva – rendkívül magas összegeket kell kiadniuk egy ingatlanért. Az Eurostat adatai szerint az elmúlt években az egekbe szöktek az árak.

 

Az emelkedés aránya 2015-ben és 2016-ban is meghaladta a 13% -ot.

 

Az EU tagállamok közül Magyarország rendelkezik a legmagasabb (130.59-es) lakásárindex-el (HPI).

 

Ez az érték egyetlen európai államban magasabb: Izlandon 138.82. A Közép-és Dél-Európai régióban a legalacsonyabb HPI  Lengyelországban mérhető (109.48); a teljes EU területén pedig Olaszországban (98.7).



« Vissza