Bejelentkezés

Németország csak akkor tudja megmenteni az eurózónát, ha kilép belőle?

Németország kimagaslóan erős versenyképessége. Németországnak vagy Görögországnak kéne inkább távoznia az eurózónából?

Forrás: cnn.com

Németország vagy Görögország távozzon az eurózónából?

Jelenleg az európai és a globális gazdaságok rendkívül nagy nehézségekkel néznek szembe. Ennek ellenére Európa vezetőinek még mindig módjában áll, hogy egy egyszerű megoldással megállítsák ezt a hanyatlást: ahelyett, hogy Görögországot kiutasítanák az eurózónából, Németországnak önkéntesen kellene kivonulnia, és német márkáját ismét forgalomba hoznia.

Ismeretes, hogy az euró miatt felmerült nehézségek leginkább a perifériára szorult országokat (Görögország, Olaszország, Spanyolország, Portugália és Írország) érintik, a felhalmozott adósságok és a gyenge versenyképesség következtében. Bár az adósságok és a versenyképesség kérdésével már az euró bevezetése előtt is sokat foglalkoztak, elsősorban a kevésbé versenyképes országoknak a versenyképesebb országok valutáival - főleg a német márkával- szemben gyakran tapasztalható leértékelődését vizsgálva.

Az elsődleges problémát nem a periférián kialakuló gyengeségek, hanem Németország kimagaslóan erőteljes versenyképessége okozza. Természeténél fogva a német gazdaság nem csupán magas termelékenységének köszönhetően erős, hanem exportja is rendkívül versenyképessé tette, mivel az euro értéke jelentősen esett. Mivel az eurózóna országaiban ez az egységes valuta, az euró értéke közös versenyképességük átlagát is tükrözi. Azonban Németország versenyképessége messze az átlag fölött áll, tehát Németország számára az euró kifejezetten gyenge. Emiatt Németország hatalmas kereskedelmi feleslegeket tud felhalmozni.

Mindaddig, amíg az eurózóna többi országa az eurón belül Németországgal közösen folytatja útját, számukra a versenyképesség növekedésének egyetlen módja az, ha germánabbak lesznek, méghozzá olyan megszorító intézkedéseken keresztül, amelyek csökkentik a kormány költségeit, a szociális költségvetéseket és a béreket.

Az elsődleges cél, hogy a növekvő export következtében megkezdődjön a fejlődés. Viszont Németország egyrészt kimagaslóan versenyképes, másrészt nem hajlandó saját gazdaságát nagyobb fogyasztásra buzdítani, így eurózóna partnerei nem képesek növelni a Németországba irányuló exportot, viszont pl. a Kínába és az USA-ba irányuló exportok esetén kénytelenek vele versenyre kelni.

Mindez rosszul működik, és a sanyargató megszorítások lassacskán széttépik a politikai és társadalmi szerkezeteket, még az olyan országoknál is, mint Hollandia, amely nem sokkal korábban még lelkesen visszhangozta a megszorításokra és a fejlődésre irányuló német felszólításokat.

Az sem világos, hogy az eurózóna képes lesz-e sokáig elviselni a megszorítások okozta társadalmi és politikai fájdalmakat, méghozzá olyan mértékben, hogy a versenyképesség tekintetében Németországgal véglegesen egyenértékűvé váljanak.

Németország számára alternatívaként felmerülő lehetőség, ha ismét forgalomba hozza a német márkát, ami azon nyomban a német valuta felértékelődéséhez és-az eurózóna megmaradó országai számára-az euró versenyképes leértékelődéséhez vezetne. Németország hajlandó lenne többet vásárolni, viszont kevesebbet adna el, és ez ugyanígy történne az eurózóna országaiban is.

Az euró megóvásának lényeges eleme az eurózónába tartozó valamennyi tagállam által közösen garantált Eurobond kötvény egyik vagy másik formája. Amit az amerikai államkincstár kötvénye jelent az USA gazdasága számára, az Eurobond kötvény ugyanaz lenne az EU számára. Az elsődleges gátat az jelenti, hogy Németország kitart amellett, hogy a többi európai ország számára nem garantálná a kötvényekben való kifizetéseket.

Ez az akadály is elhárulna, ha Németország visszatérne a német márkához. Ha a német ellenállás megszűnne, az eurózóna megmaradó országai valós Eurobond kötvényt tudnának létrehozni.

Néhányan viszont azt kifogásolhatják, hogy saját életképességének fenntartása érdekében az eurózónának és az Eurobond kötvénynek még mindig szüksége van a német támogatásra. Ez rendben is van, hiszen Németország számos okból kifolyólag ténylegesen elkötelezett maradna az eurózónához: egyre dráguló exportjainak köszönhetően nagyobb szüksége lenne az eurózónára mint bármikor. A német központi bank (Bundesbank) az értéknövekedés mérséklődése miatt a német márkát eladná az euróval szemben, és az ebből eredő euró felhalmozódás új Eurobond kötvényekbe kerülne befektetésre. Mindez mennyiségi enyhítő programok kezdeményezésére ösztönözhetné az Európai Központi Bankot, ami serkentőleg hathat az EU teljes gazdaságára.

Ha Németország ily módon megmenti Európát, ez egyfajta csapást jelent majd az exportnak és elképzelhetően a munkanélküliség átmeneti növekedését is eredményezheti, de a német márkához való visszatérés ugyanakkor beindítja a Németországba irányuló tőkeáramlást is. Mindez lendületet ad a befektetések számára, a kamatlábakat és az inflációt pedig féken tartja.

Az igazi kérdés természetesen az, hogy a lassúbb export-növekedéssel és az ideiglenesen nagyobb munkanélküliséggel kisebb árat kell-e majd fizetni, mint Görögországért, majd Spanyolországért, stb. Talán az euróból való német távozás következtében felmerülő „ismeretlen” kockázat kezelhetőbbnek, mennyiségileg meghatározhatóbbnak és bizonyos tekintetben elfogadhatóbb kihívásnak tűnik, mint a vég nélküli megszorítások, a társadalmi nyugtalanság és a politikai polarizáció.

 



« Vissza