Bejelentkezés

Fontos teendők valamennyi munkanap legelején

Lényeges kérdés, hogy milyen tevékenységekkel töltjük el munkanapjaink első óráit, hiszen főként ez határozza meg a nap hátralévő időszakának hangulatát és teljesítményét.

Forrás: forbes.com

 

 

 

 

Munkahelyen boldogan és nevetgélve kávézgató munkatársnők

 

 

A munkanap legelső órái jelentős hatást gyakorolnak az elkövetkező nyolc óra produktivitására, ezért nélkülözhetetlennek bizonyulhat egy határozott napi rutin felállítása, amely hozzásegíthet bennünket a sikerhez.

 

Lynn Taylor nemzetközi munkahelyi szakértő szerint ha jól kezdjük reggelünket, aznap - sőt akár egész karrierünk során is - könnyebben érhetünk el jobb eredményeket. A reggeli indulás gyakran meghatározza kedvünket és hozzáállásunkat. Viszont akár el is terelheti a figyelmünket.

 

Ha elkötelezettek maradunk megfelelő reggeli szokásainkhoz, akkor a nap vagy a hét végén nem eshetünk áldozatául annak az érzésnek, hogy már-már az őrület határán mozgunk, és egyáltalán nem bizonyult hatékonynak a munkánk.

Ennek érdekében karrier-szakértők egy csoportja egy listát állított össze olyan teendőkről, amelyek a reggeli munkakezdéshez szükségesek.

 

 

 

Munkahelyére benyitó öltönyös, aktatáskás férfi

Érkezzünk időben. Ez persze a legtöbb ember számára nyilvánvaló, viszont egyesek nem jönnek rá, hogy ha késéssel jelennek meg valahol, azzal nem csupán rossz benyomást hagynak másokban, de a dolog szinte az egész napjukat rossz irányba terelheti. Taylor véleménye szerint ha időben érkezünk, vagy egy kicsit még ennél is korábban, ez esetben sokkal jobban rá tudunk hangolódni a napi teendők elvégzésére, ami a kiváló teljesítmény érzését formálja bennünk.

 

 

 

Lábát az asztalon nyugtató, székében hátradőlő, pihenő főnök képe

 

Vegyünk egy mély lélegzetet. Michael Kerr nemzetközi üzleti szakértő szerint ezt tegyük meg „szó szerint”.

 

Ez nagy segítséget jelent abban, hogy az „itt” és „most” feladataira összpontosítsunk. Sok ember sietve és kapkodósan érkezik a munkahelyére, ugyanis otthon nem hagynak elegendő időt arra, hogy reggeli teendőiket elvégezzék, így épp hogy „túl tudnak élni” egy borzasztóan stresszes rohanást, majd pedig elmerülnek az őrületben.

 

Pedig szinte csodákra leszünk képesek, ha egy picit lelassítunk, szánunk néhány percet egy kis szünetre, és kialakítunk egy napi rutint. Michael Woodward pszichológus szerint a mély lélegzetvételt követően akár meditálhatunk is pár percig. Ez kiváló módja aznapi hangulatunk megalapozásának. Ne adjunk rá lehetőséget, hogy a zűrzavarba beleveszett munkatársak rohanása bennünket is magával ragadjon. Az sem szokatlan, hogy hosszú, megválaszolatlan e-mailjeink gondolatára ébredjünk, melyek csak a mihamarabbi figyelmünkre várnak.

 

Ilyenkor az igazi kihívás csupán az, hogy képesek vagyunk-e egy kis időt adni saját magunk számára, mielőtt fejest ugranánk a napba.

 

Woodward elmondása szerint már több olyan vezérigazgatóval is találkozott, akik reggelente tíz percet meditálnak, mielőtt egyáltalán eszükbe jutna, hogy ránézzenek egy e-mailre vagy felhívjanak valakit. A meditációban hatalmas erő rejlik gondolataink helyreállításához.

 

 

Müzli, tálban

 

Fogyasszuk el a megfelelő reggelit. A reggeli számít a legfontosabb étkezésnek, melynek segítségével nem csupán fizikailag leszünk fittebbek, de mentális energiát is merítünk, amely munkanapunk megkezdéséhez nélkülözhetetlen.

 

Kezdjünk minden egyes napot tiszta lappal. Talán olyan projektekkel kell foglalkoznunk, vagy olyan megbeszéléseken kell részt vennünk, melyeket még az előző délutánon halasztottunk el a mai napra, mégis próbáljunk meg minden napot új lehetőségként kezelni. Hagyjuk hátra a tegnapi mellébeszéléseket, és koncentráljunk arra, ami az aktuális nap kezdetén történik. Legyünk készek és összeszedettek, és - ha erre van szükség – minél nagyobb energiával vágjunk bele az események közepébe.

 

Ne legyünk rosszkedvűek. Figyeljünk oda hangulatunkra, és legyünk tisztában ennek másokra gyakorolt hatásaival.

Sokszor leginkább az érzelmi intelligencia hat a környezetre. Ha valaki nem igazán korán kelő típus, lehetőleg akkor is tegyen meg mindent a pozitív hozzáállás érdekében, amikor megérkezik a munkahelyére. Ha ehhez az kell, akkor igyon meg akár két vagy három csésze kávét.

 

A reggeli zsémbeskedés akár egy egész csoportot megfertőzhet, és mindenkit rossz irányba terelhet.

 

 

Noteszbe feljegyzéseket, napirendet készít egy munkavállaló

 

Szervezzük meg a napunkat. Az ébredést követő legelső óra a legmegfelelőbb arra, hogy kiértékeljük a prioritásokat, és arra összpontosítsunk, ami megvalósításukhoz elengedhetetlen. Túl sok embert zavarnak össze a lényegtelen reggeli tevékenységek, mint például amikor belemerülnek az e-mailek „mocsarába”, a sokkal fontosabb kötelezettségek elvégzése helyett.

 

Ezért vázoljunk fel egy listát a teendőkről, illetve frissítsük az előző napit, és próbáljunk meg ahhoz ragaszkodni. Természetesen, ha a főnökünk sürgős ügyhöz szólít bennünket, teljesen elfogadható, hogy átrendezzük prioritásainkat.

 

Amikor elkészítjük a listát, döntsük el, mit kell még a mai nap során befejeznünk, és mi halasztható el holnapig, majd pedig ennek megfelelően állítsuk fel a fontossági sorrendet. Határozzuk meg a munkaidőnk legfontosabb és legkomolyabb szakaszát, és ez alapján tervezzük meg a napirendet. A legsürgetőbb feladatokat lehetőleg a legfontosabbként megjelölt időszak alatt végezzük el.

 

Legyünk jelen. Legyünk ébren, amikor beérkezünk az irodába, még akkor is, ha nem tartozunk a korán kelők kategóriájába.

Főleg vezetői pozíció betöltése esetén nélkülözhetetlen, hogy mentálisan és fizikálisan is legyünk jelen, és kommunikáljunk a körülöttünk lévő munkatársakkal.

 

Az alkalmazottak számára ugyanis rendkívül bosszantó, ha közvetlen felettesük úgy halad el mellettük, hogy még csak egy mosolyt sem ereszt el feléjük.

Szakítsunk bizonyos időt arra, hogy kapcsolatba kerülhessünk csoportunk tagjaival, és tegyük meg a látszólag apró dolgokat is; például létesítsünk szemkontaktust, mosolyogjunk, kérdezzük meg a munkatársakat, hogy aludtak, és vegyük észre, hogy esetleg miben tudunk segíteni nekik. Mindez vezetőként nagy segítséget jelent számunkra abban, hogy felmérjük a csoport állapotát, és megalapozzuk a dolgozók hangulatát.

 

 

 

Munkatársával beszélgető nevető, jókedvű alkalmazott

 



« Vissza