Bejelentkezés

Figyeljenek oda az e-mailben küldött adatokra!

Egy budapesti kft. ügyvezetője az alábbi esetről tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK): cég szerverrendszerét feltörték, és a cég nevében hamis e-maileket továbbítottak a külföldi partnereikhez. A cég üzleti partnerei értesítették a kft-t, hogy több levelet kaptak tőlük arról: utalják át az általuk kiszállított ár számlájának összegét egy megadott bankszámlaszámra (mely nem a kft.-é és így az a számlákon sem szerepelt).

Forrás: www.dkik.hu

 

 

 

Az egyik esetben, mivel az üzleti partnerrel régóta voltak üzleti kapcsolatban, a partner tisztázni akarta ezt az utalást, és továbbította a kft.-nek a hamis leveleket. Így ebben az esetben nem történt utalás a hamis bankszámlára (az összeg tízezres nagyságrendű lett volna EUR-ban).

 

Egy másik esetben szintén hamis levelet kapott egy üzleti partner, hogy egy szintén tízezres nagyságrendű összeget EUR-ban egy másik megadott bankszámlaszámra teljesítsenek a kft. részére. A kft. erről természetesen szintén nem tudott, és amint az utalási „felhívás” kiderült, az ismeretlen elkövető(k) blokkolta/blokkolták a kft. levelezését.

 

Az üzleti partner a két cég közötti kereskedelmi szokásoknak megfelelően teljesítette az utalást a hamis bankszámlaszámra, és a kft. számára csak később – az összeg megfizetésének többszöri sürgetésére – derült ki, hogy az üzleti partner már fizetett (csatolta az igazolást erről), csak nem a kft. számlájára, hanem egy hamis számlaszámra. A hekker valószínűleg blokkolta a teljes levelezést a két cég között, amíg a pénzt a számláról le nem veszik, és a nyomokat el nem tüntetik. Így a kft. az összeget mindeddig nem kapta meg.

 

A fenti esetekről a MKIK értesítette kamaránkat, kérik, hogy jobban figyeljenek oda az e-mailben küldött adatokra, és ha gyanúsat tapasztalnak, inkább kérdezzenek rá, valamint hívják fel az esetre az üzleti partnerük/partnereik figyelmét a kárt okozó tevékenységek megelőzése érdekében.



« Vissza