Bejelentkezés

A legnagyobb világmárkák

A legnagyobb világmárkákat jelenleg a technológiai vállalatok képviselik. A piacok globális változása.

Forrás: cfo-insight

 

 

 

 

 

A legkiemelkedőbb világmárkákkal ma a technológiai cégek büszkélkedhetnek.

 

Mindez rávilágít a globális gazdaságban végbement változásokra. Elénk tárja a pénzügyi vezetők szerepének korábbi és eljövendő korszakait, akik egyszerű, bürokrata könyvelőkből szinte a vállalatok megbízott „sáfáraivá” lettek.

 

 A világ legnagyobb márkáihoz tartozó pénzügyi igazgatók képe

Az 5 legértékesebb világmárka pénzügyi igazgatói*

 

 

Húsz évvel korábban a világ legértékesebb márkáinak rangsorolásában a legtöbben még egy autógyártó vállalatra, vagy pedig olyan pénzügyi konglomerátumra szavaztak volna, mint a General Electric.

 

Ez ma igen valószínűtlennek hangzik. Ahogy a Global Finance magazin által készített felmérés mutatja, az 500 legnagyobb vállalat listáján az öt legértékesebb márkából négy a technológia óriásait képviseli; ezek pedig az Apple, a Samsung, a Google és a Microsoft. Az ötödik helyen a Walmart szerepel, amely a világ leghatalmasabb kiskereskedelmi áruházlánca.


Az öt márka együtt igen kerek történetet vázol fel a globálisan változó piacokról, ahol az innováció, valamint a kiváló értékeket felvonultató szolgáltatások körébe történő bejutás a siker elérésének döntő fontosságú eleme.

A technológiai vállalatok gyökeresen megváltoztatták életvitelünket, azáltal, hogy olyan magas-teljesítményű eszközöket és berendezéseket adtak a kezünkbe, amelyek alig néhány évtizeddel korábban még kizárólag egyetemi laboratóriumban lehettek volna elképzelhetőek. A technológia megtöbbszörözte az internet adta lehetőségeket, és olyan adatrobbanást idézett elő, amely manapság már elengedhetetlennek számít bármiféle üzleti modell esetén.

 

A Walmart népszerű és kiváló példát szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a különféle méretű vállalatok miként használhatják fel a fejlett és kifinomult adatelemzést arra, hogy folyamatosan tökéletesítsék termékeiket, áraikat és promóciójukat.

 

A pénzügyi igazgatók pozíciójának fejlődése is nyilvánvalóvá vált.

 

A pénzügyi igazgató ma egyfajta consigliere {tanácsadó}, aki megoldja a problémákat, szemmel tartja a vállalat működését, és tanácsokkal látja el az ügyvezetőt a vállalat bővítését illetően. Tehát a ma pénzügyi igazgatóinak funkciója már sokkal érdekesebb.

Példának okáért a Google pénzügyi igazgatója sokatmondóan próbálta kihangsúlyozni, hogy a technológia miként képes megmenteni a „szétzúzott világot”. Az Apple pénzügyi igazgatója, Peter Oppenheimer korábban még a Coopers és Lybrand informatikai tanácsadója volt, és pályafutása kezdetén szinte még egyáltalán nem foglalkozott könyveléssel.

Ezek a pénzügyi igazgatók képviselik majd a holnap globális márkáinak fontos részét.

 

 

Fenti képen:

 

*Peter Oppenheimer, az Apple pénzügyi igazgatója a 87.3 milliárd dolláros márkaérték képviselője (ez az Omán szultánság GDP-jénél is magasabb értéket jelent). Az Egyesült Államokban az Apple egymaga eléri a fogyasztói technológiai értékesítések 20%-át.

 

Ju-Hwa Yoon, a Samsung pénzügyi igazgatója

A Dél-Koreai Samsung a második helyet foglalja el a listán, 58.8 milliárd dolláros márkaértékével. Úgy tűnik, mintha az első és a második hely között kifejezetten nagy szakadék tátongana, de ez valójában nem így van. Ugyanis a Samsung 2012-óta - szinte döbbenetes módon - 56%-al növelte márkája értékét. Ma több Samsung okos-telefon van a piacon, mint iPhone.

 

Patrick Pichette, a Google pénzügyi igazgatója

A Google a harmadik helyet szerezte meg, 52.1 milliárd dolláros márkaértékkel. A Google legújabb dilemmája, hogy miként "törhetne be" Kína virágzó piacaira anélkül, hogy ("látszólag") kompromittálná az adatbiztonságot.

 

Peter Klein, a Microsoft pénzügyi igazgatója

A Microsoft márkaértéke (amely jelenleg 45.5 milliárd dollár) valójában 1%-al esett az elmúlt időszakban. Ezért a Microsoft átalakításokat kíván eszközölni termékskáláján. Habár az új Windows 8 operációs rendszer közömbös fogadtatásra talált, Peter Klein szerint mégsem rendelkeznek "B tervvel".

 

Charles Holley, a Walmart pénzügyi igazgatója

A Walmart - a 42.3 milliárd dolláros márkaértékének köszönhetően - a világ legnagyobb kiskereskedői áruházlánca. Charles Holley a növekedés ösztönzését képviselve az olyasfajta új technológiák híve, mint például az új mobil pénztárberendezések.

 



« Vissza