Bejelentkezés

A gazdaságtörténelemből elsajátítható tizenegy lecke a jövőre, I. rész

A gazdasági fejlődés jövője. 

Forrás: www.weforum.org

 

 

Henry Ford üzeme, futószalag mellett munkások

Habár a technológia ma már jóval előrehaladottabb, továbbra is sokat tanulhatunk az olyan úttörőktől, mint Henry Ford

   

 

 

A mindeddig felhalmozott tudás ellenére a gazdasági és a társadalmi életben a változás üteme nem olyan mértékű, mint ahogyan azt sokan gondolják.

 

Tény, hogy a változás néha gyorsabb, azt azért mégsem jelenthetjük ki, amit Justin Trudeau kanadai miniszterelnök állított, mely szerint „noha még sohasem volt ilyen gyors a változás, ennyire lassú sem lesz”.  

Ami persze jó hír, hiszen azt jelenti, hogy konstruktívabban is megközelíthetjük azokat a kihívásokat, amelyekkel a bolygónk, és a társadalmaink néznek szembe. Ráadásul a múlt történéseiből is sokat tanulhatunk, mivel biztosak lehetünk abban, hogy a múlt leckéi a jövőben is érvényesek és hasznosak lesznek számunkra.

 

 

Tanuljunk a történelemből

 

 

Az üzleti életben ugyanez a helyzet. A Harvard Üzleti Iskola dékánja, Nitin Nohria megjegyezte, hogy a vezetők számára azért fontos a gazdaságtörténelem megértése, hogy eljuthassanak a rendszertani megközelítésig, vagyis az általuk irányított gazdasági környezet tágabb értelmezéséig.  

 

 

Ehhez egy listát állítottunk össze a gazdaságtörténelem nagy tanulságaiból:

 

 

1. Ugyanúgy, mint mindig

 

Minden változik - ez biztos. Azonban a gazdaságot mindig is az emberek fogják irányítani, akik nem sokat változnak, hiszen a legalsóbb szinteken az érzelmeik irányítása alatt állnak.  Mivel az üzleti életben a legdominánsabb érzelmek sajnálatos módon a kapzsiság és a félelem, továbbra is kénytelenek leszünk átélni az újabb és újabb pénzeszköz-buborékok kipukkanását. Mindig is lesznek csalók és szélhámosok, mint például Charles Ponzi és Bernie Madoff.

 

És így tovább.  

 

 

2. Tartsunk egy kis szünetet és gondolkozzunk

 

Jellemző tendencia, hogy gyors változások esetén a vállalkozások általában megijednek és idegeskedni kezdenek. Mindez a kockázattal és a lehetőséggel, valamint a félelemmel és a mohósággal áll összefüggésben. De még egy nagyobb technológiai előrelépés esetén is az számít igazán, ami utána következik: a szünet – ha lehetőséget teremtünk rá. Példának okáért a robottechnológia jelenleg hatalmas fejlődésen megy keresztül; mégis az a legfontosabb, hogyan fogjuk hasznosítani az eredményeket az elkövetkező harminc évben.

 

Az előrelépés csak a kezdet – meg kell állnunk, és egy kis szünetet tartanunk.

 

 

3. Amikor csökkennek az árak

 

Az igazi változások esetén nem magának az ötletnek, vagy egy speciális technológiának a megszületésére kell odafigyelnünk. Vizsgáljuk meg inkább az árak alakulását! Amikor egy termék, vagy egy nyersanyag ára csökken, akkor érhető el a legnagyobb hatás. Amikor pedig növekszik a termelékenység, már azt is tudjuk, hogy folyamatban van a dolog.

 

Kiváló példa erre az alumínium története.

 

 

4. Legyünk rendszerépítők

 

Ha a piacon törekszünk térhódításra, és hosszú ideig tartó pozitív hatást szeretnénk elérni, rendszerépítésre kell törekednünk. A történelem bebizonyította, hogy azért lényegesek a rendszerek, mert jelentősen hozzájárulnak a magukat a rendszerépítőket is túlszárnyaló eredményekhez. Henry Ford híressé vált a futószalag mellett végzett munka bevezetésével, és az integrált ellátási lánc kialakításával.

 

Manapság Jeff Bezos lehetne erre a megfelelő példa.  

 

 

5. Támaszkodjunk a helyi igényekre

 

Ha rendszerépítés mellett döntünk, még csupán az első lépést tettük meg. Teljesen más kérdés, hogyan valósítjuk meg, hiszen nem létezik olyan recept, ami mindenre érvényes. A legjobb, amit tehetünk, ha a helyi piacra, és annak keresletére támaszkodunk – azután pedig reménykedjünk.  

A második világháborút követően Svédországban elég speciális szociológia helyzet alakult ki: a fiatalok már a házasságkötés előtt összeköltöztek, ezért keresni kezdték az ideiglenes, olcsó bútorokat.

És ki sietett a segítségükre? Az IKEA nevű vállalat. Ami kezdetben csupán helyi szükséglet volt, hamarosan világméretű igénnyé nőtte ki magát.

 

A többi már történelem.

 

folytatjuk



« Vissza